Augusztus 8.(hétfő)

Hajnalba irtó nagy csörömpölésre ébredtem a kanapén, megnéztem mi lehet az, és nem hittem a szememnek. Apa volt az ,aki a konyhában matatott. Ő se szólt semmit, és én se, csak odamentem hozzá és hosszasan átöleltem. Továbbá sem szólaltunk meg, csak egymást öleltük. Nagyon örültem neki, hogy végre láthatom és semmi baja nem esett. Kicsordultak a könnyeim, és életemben először apát is láttam sírni.

- Szeretlek-nyögte ki.

Már szinte bőgtem, egy csomó volt a torkomban, nem tudtam válaszolni. Felnéztem rá és egymásra mosolyodtunk.  Visszafeküdtem a kanapéra, amikor már majdnem aludtam,   észre vettem,hogy apa kihúzza a kanapét, lefekszik mellém,majd hátulról átölel. Nem reagáltam semmit, de tudtam, hogy biztonságban érezhetem magamat, így elég könnyen elaludtam.

Délben ébredtem, és apa még mindig mellettem feküdt, csendesen kimásztam , majd felmentem az emeletre. Bementem Bencéhez.

- Apa hazajött –mondtam örömtelien.

- Láttam-válaszolta,úgy mintha nem is érdekelné.

- Neked meg mi a bajod?- kérdeztem érdeklődve.

- Szerinted mért válnak el?

- Ez most lényegtelen.

- Már, hogy lenne lényegtelen? Lehet, hogy el fogunk költözni. Anyával, vagy apával maradunk?- kérdezte felháborodottan.

- Így is elég nagy a baj, ezen még nem is gondolkodtam.

- És azon gondolkodtál, hogy apa megcsalta anyát? Esetlen fordítva?

Bence csak halmozta a megválaszolatlan kérdéseket, azt hittem szétrobban a fejem.

- Kiderítjük, de most megyek,szétesik a fejem- nyugtatgattam.  

Bevettem egy Aspirint. Apa még mindig a kanapén aludt, ezért a szobámban hívtam fel anyát, hangpostára kapcsolt.

- Anya jó lenne, ha hazajönnél. Aggódunk érted-mondtam a rögzítőre.

Nem bírtam ezt a tétlenséget , átöltöztem és elmentem sétálni. Bettiék házuk előtt jártam, megálltam és gondolkoztam, hogy bemenjek-e, sóhajtottam egy nagyot,és megnyomtam a csengőt. Az anyukája nyitott ajtót.

- Csókolom!- köszöntem udvariasan.

- Szia Zsófi, Betti a szobájában van,menj csak be nyugodtan- mondta.

- Köszönöm.

Benyitottam Bettihez, és a döbbenettől nem tudtam megszólalni.

- Szia- köszöntek mosolyogva.

- Sziasztok – köszöntem vissza döbbenten.

Betti kezében, egy kisbaba ült, mellettük pedig az apukája volt. Betti sosem mesélt arról, hogy az apukája és barátnője gyereket vártak, ezen kiakadtam, hiszen mindent elmondunk egymásnak. Talán mégsem bízik meg bennem annyira? Ezen eltöprengtem.

- Apu, kimennél egy kicsit- kérte Betti.

- Zsani maradhat?- kérdezte .

- Igen, persze .

- Figyelj, ne akadj ki! Azért nem mondtam el, mert igazából én is csak 1 órája tudom-mentegetőzött.

- Jó, semmi baj. Nekem viszont el kell mondanom valamit- jelentettem ki, és a jókedvem egyből elszállt .

Betti nem mondott semmit, csak megértően bólogatott. Sejthette, hogy nem valami jó hírt hoztam. Nem akartam kertelni, ezért csak gyorsan kiböktem.

- Anyáék elválnak- többet nem tudtam mondani, elcsuklott a hangom.

Az elmúlt két napban elég sokat sírtam, ezért most próbáltam erős lenni.Betti átölelt, örültem, hogy Betti mindig mellettem van, meghallgat és megért, hiszen neki is elválltak a szülei, teljes mértékben számíthattam rá, és ez megnyugtató volt. 

- Nemsokára indulunk, apánál leszek egy hétig- mondta.

- Akkor nem is zavarok- felálltam, és indulni készültem.

Betti visszarántotta a kezem, majd rám mosolygott.

- Kérdezd meg, hogy eljöhetsz-e velem apuhoz – ajánlotta fel.

Elöntött a boldogság, tényleg ő a legjobb barátnő, nem akar egyedül hagyni.

- De biztos? Apukád nem akar apa-lánya programokat veled?- kérdeztem bizonytalanul.

-  Majd kitalálunk közös programokat, és amúgy is lehet, hogy ez az utolsó hetünk együtt a nyáron- mondta.

-  Meggyőztél, átjössz velem megkérdezni?

- Igen, persze.

Betti odament az apukájához, átadta neki Zsanit, majd  a fülébe súgott valamit. Az egészből,csak annyit hallottam , hogy az apukája, ezt mondja: persze megértem, szívesen látjuk. Majd Betti odafutott hozzám, és együtt sétáltunk haza. Remegő kézzel nyitottam ajtót, reméltem, hogy anya otthon lesz, de nem volt. Apát a szobájában találtam meg, amíg Betti  a földszinten várt. Apa mosolyogva nézett rám, örült, hogy ott vagyok. Ekkor megfordult a fejembe, hogy nem kéne itt hagyni, ugyanakkor kéne egy kis idő kettejüknek, átbeszélni a dolgokat, és egy hét nem a világ vége.

- Szeretnék kérni valamit – kezdtem bele.

- Hallgatlak.

- Betti nemsokára elutazik Londonba a nyári szünet végére, már csak másfél hete van itthon, és abból egyet az apukájánál tölt, ez lenne együtt az utolsó hetünk, ha megengednéd, hogy elmenjek velük- hadartam.

- Betti apukája belement ebbe?- kérdezte.

Ekkor hangokat hallottam, Betti futott fel a lépcsőn.

- Igen- mosolyodott el.

- Végül is mért ne? Úgy is meg kell beszélnünk pár dolgot anyával, szerintem Bence és Szandi is elmennek a mamához – egyezett bele.

Megköszöntem apának, majd megöleltem, ő pedig adott a homlokomra egy puszit.  Átmentünk a szobámba, és bepakoltunk. Elbúcsúztam apától.  Betti áradozott nekem, hogy milyen jó lesz együtt , de nem tudtam figyelni , azért nem könnyű mosolyogni, miközben a szüleid vállnak, de próbáltam tettetni, hogy minden rendben van, gyorsan odaértünk Bettiékhez ,elbúcsúzott az anyukájától, majd megfogta a kistestvérét , és  beszállt vele a kocsiba, hátul Betti, és én közöttünk pedig Zsani ült. Út közben Zsanival játszottunk, közben megcsörrent a telefonom, Bence volt az.

- Szia. Valami baj van?- kérdeztem remegő hangon.

- Te mekkora egy hülye vagy- ordított a telefonba.

- Hallod ne kiabálj már,inkább mondd mi van- állítottam le.

- Itt hagyod anyáékat Szandival, hogy majd előtte veszekedjenek, szerinted ez jó neki?- folytatta.

- Én nem tudtam, hogy te se leszel otthon, egyébként is apa mondta, hogy szeretnének kettesben lenni anyával, szóval valószínűleg  Szandit kiviszik a mamához- reagáltam gyorsan.

- És akkor senki sem akadályozza meg, tehát biztos elválnak. Hurrá- kárörvendett.

- Ezen már te se, én se, senki se tud segíteni, ha ez alatt a pár nap alatt nem békülnek ki,akkor sajnos vége-mondtam.

Bence rám vágta a telefont,kicsordultak a könnyeim .

- Minden rendben? –kérdezte Betti apukája .

- Csak egy kis családi ügy – válaszoltam.

Betti megsimította a vállam,majd rám mosolygott . Végül odaértünk Bettiékhez , Betti apukájának barátnője  nagyon kedves volt velem. Közel laktak a Balatonhoz, ezért lementünk. Általában nagyon boldog vagyok,ha napozhatok,fürödhetek, és csak úgy élvezhetem a szünetet, de ez most nem igazán ment, csak a jövőmön gondolkodtam . Vajon kivel maradok ? Betti próbált felvidítani, én pedig értékeltem az igyekezetét, próbáltam mosolyogni.